Kínai Állatövi Jegyek - Kínai Horoszkóp
Patkány • Bivaly • Tigris • Nyúl • Sárkány • Kígyó • Ló • Kecske • Majom • Kakas • Kutya • Disznó
Holdévek szerint végzik számításaikat a kínai asztrológusok. A kínai hold-kalendárium több ezer éves. Egy teljes ciklus 60 évig tart. Egy-egy kínai ciklus 12 évig tart, egy-egy évet a 12 állatövi jegyről elnevezve. A legenda azt mondja, hogy a 12 állatövi jegy úgy keletkezett, hogy Buddha magához hívta a földön élő állatokat. Tizenketten jelentek meg Buddha hívására, és az évek, a neveiket az állatok érkezési sorrendjében kapták meg. Elsőként a Patkány érkezett, majd a Bivaly, a Tigris, a Nyúl, a Sárkány, a Kígyó, a Ló, a Kecske, a Majom, a Kutya, és végül a Disznó. Ezek az állatok jellemvonásokat és személyiségeket jelképeznek, befolyásoljak az adott évben születettek életét.
Patkány
1912, 1924, 1936, 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008, 2020, 2032
A Patkány szereti az anyagi jó világot. Erre törekszik elsősorban, és ezt el is éri. Nem éri be kevéssel, mindent meg akar szerezni, s ha számításai nem válnak valóra, csalódottan vonul vissza. Igaz, ilyen elkeseredett életunt, kedvetlen típussal ritkán találkozunk. Szeretnek a középpontban lenni, társasági emberek, jól szót értenek mindenkivel, született diplomaták. Az életben minden helyzetben fontos szerepet kívánnak játszani, s ez általában sikerül is nekik. Értelmesek és furfangosak, terveiket tűzön-vízen keresztülviszik. Kedvesek, előzékenyek és élbűvölőn tudnak viselkedni.
Bivaly
1913, 1925, 1937, 1949, 1961, 1973, 1985, 1997, 2009, 2021, 2033
A Bivaly meglehetősen gyakorlatias, két lábbal áll a földön, s csak tervet készít, azt próbálja megvalósítani, amit reálisnak és elérhetőnek tart. Tevékeny, arra törekszik, hogy valami maradandót alkosson. Ritkán ragadtatja el magát, és nem esik túlzásokba. Igen kitartó, ha valamit elhatároz, megvalósítja.
Tigris
1914, 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010, 2022, 2034
A Tigrisnek szerencsés élete van. Uralkodásra, pénzköltésre és szerelemre termett. Forradalmár, ugyanakkor született uralkodó. Szereti a kockázatot, veszélyt, alaposan megharcol sikereiért. A nehézségek nem ijesztik el, sőt élvezi, hiszen veszély, vagy harc nélkül az élet a számára nem igazán vonzó. Ez vonatkozik szerelmi életére, munkahelyén és a kiharcolt pozíciójára egyaránt.
Nyúl
1915, 1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011, 2023, 2035
A Nyúlban nincs forradalmi, viharos, szenvedély. Megbízható, jóindulatú, olykor kicsit fondorlatos. Sok a barátja, de számára a család a legfontosabb. A Nyúl szeret védeni, anyáskodni, ápolni, gondoskodni. Olykor nehezen dönt, kicsit körülményes, főleg fontos kérdésekben, de megpróbálja erősnek mutatni magát. Életében legfontosabb a biztonság. Konzervatív. Ha változtatnia kell valamin valamit, szenved tőle. Igen érzékeny típus, gyanakvó is, hajlamos mindent félreérteni, könnyen megsértődik. Hangulatember, olykor igen vidám, de gyorsan le tud törni, látszólag ok nélkül.
Sárkány
1916, 1928, 1940, 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012, 2024, 2036
A Sárkány jelben született nők a világ legnagyobb szívtiprói, legnagyobb kurtizánjai, de a Sárkány-férfiak is nagyszerű szeretők. Messzemenőn nagyvonalúak, ha vendéglátásról van szó. Nyíltszívűek az utolsó ruhájukat oda adják, de nem az utolsó pénzüket. Színesek, ötletekben gazdagok, és kiválóan értenek az ötletek megvalósításához is. Szinte egy percig sem tudnak nyugodtan maradni.
Kígyó
1917, 1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989, 2001, 2013, 2025, 2037
A Kígyó jegyében sok szép vonzó asszony született. Sokat adnak a külsőre, külsőségekre. Nem sajnálják a pénzt a kozmetikára, szép ruhákra. Olykor túlértékelik önmagukat, a munkába viszont nem akarnak befektetni. Sokszor az ölükbe hullik a szerencse ezt kiváló szervezőkészségük biztosítja. A Kígyó kétszínű. Ha mégis barátságot köt valakivel, az egy életre szól. Intelligens, gyors felfogóképességű, gyakran megdöbbenti az embereket eltitkolt tudásával, zavaros jóslataival. Lelkében együtt él a jó és a rossz. Ha a férfi meg akar szerezni egy nőt, azt megszerzi. Ha megszerezte, úgy tartja, mint egy madarat a kalitkában, nagyon féltékeny, hogy önuralmát is elveszítheti, és tettlegességre is sor kerülhet. Egyszerűen nem bírják elviselni a másodhegedűs szerepét. Büszkeségük nem engedi.
Ló
1918, 1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014, 2026, 2038
A Ló jele alatt született emberek hiúak, szeretnek feltűnést kelteni. Rögtön magukra vonják a figyelmet a többiek mellékszereplőkké válnak. Hajlamosak fejjel menni a falnak. Ilyenkor nem segít semmilyen jó tanács. Mindig azt teszi, amit jónak lát. Spontán elhatározásaikkal kétségbe ejtik társukat. Olykor nagyképűek, de ez közkedveltségüket nem befolyásolja. Talpraesettek kifelé nagy öntudatot mutatnak és határozottak, befelé tisztában vannak gyengéikkel, és ez bizonytalanná teheti őket. Mindig szükségük van otthonra, szerető partnerre. Szenvedélyes szeretők. Szerelemből a legnagyobb ostobaságokra is képesek. De elhatározásuktól ekkor sem lehet eltéríteni őket. A Ló nem hűséges. Amilyen gyorsan fellángol a szerelme, olyan gyorsan elmúlik. Szereti a szabadságot és a függetlenséget. Nem szeretik, ha le akarják kötni vagy be akarják zárni őket. Kimeríthetetlen energiával rendelkeznek.
Kecske
1919, 1931, 1943, 1955, 1967, 1979, 1991, 2003, 2015, 2027, 2039
A Kecske elragadóan kedves bájos és jószívű. Egyszerűen szeretni való. Sokat vár az élettől, de nem akar ezért megdolgozni. Nem arra született, hogy magától megálljon a lábán, mindig kell valaki, aki ösztönzi, segíti, aki mögötte áll. Egyedül nem érzi jól magát, a másik gondoskodására, kedves vonzódására szüksége van. Hirtelen lelkesedik, de nem sokáig tart a lelkesedése. Fontos, hogy anyagilag biztonságban éljen. Nagy erőfeszítésre is képes, hogy ezt elérje. Mindig magasabbra tör, de mindig mások segítségével.
Majom
1920, 1932, 1944, 1956, 1968, 1980, 1992, 2004, 2016, 2028, 2040
A Majom jegyűek közös jellemvonása, hogy szeretik a nagy show-kat. Értenek hozzá, hogy felhívják magukra a figyelmet. Nagyon vállalkozó kedvűek. Szájuk, kezük, lábuk mindig mozgásban van. Akkor érzik magukat jól, ha a társaságot szórakoztathatják, és legjobban a saját vicceiken nevetnek. Keveset törődnek azzal, hogy mások, hogy is vélekednek róluk. Magával van elfoglalva. Kevés alvással beéri, szenvedélyes dohányos, az alkoholt minden mennyiségben bírja. Csodálatosan dinamikus, mozgékony, a majmok nem tudnak és nem is akarnak mások lenni. A környezet sokszor szenved emiatt, de a majommal nem unalmas az élet.
Kakas
1921, 1933, 1945, 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017, 2029, 2041
A Kakas büszke, bátor, mindig megmondja, amit gondol. Igaz, szereti a feltűnést, vágyik az elismerésre, szereti, ha észreveszik. Semmi nem tudja annyira elkeseríteni, ha mellőzik. Mindezt nemcsak hiúságból teszi, inkább belső bizonytalansága eredményezi. Mindenkinek tudnia kell, hogy a világon van, nem szabad elfelejteni.
Kutya
1922, 1934, 1946, 1958, 1970, 1982, 1994, 2006, 2018, 2030, 2042
A Kutyának a hűség és a megbízhatóság a legjellemzőbb tulajdonsága. A legnagyobb állóképességgel, állhatatossággal rendelkezik. Nagyon család szerető. Ha megbomlik harmónia, boldogtalan, és igyekszik a békét helyreállítani. A legnagyobb idealisták közöttük találhatók. Önzetlenek, nemcsak saját magukra gondolnak. és fáradságot nem ismerve dolgoznak, hogy elérjék a közös célt.
Disznó
1923, 1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019, 2031, 2043
A Disznó jegyében születettek szerencsések. Munkájukban következetesek és anyagiakban sem szűkölködnek. Mindig elérik a céljaikat, bár sokáig tart a tervek valóra váltása. A szerencse gyakran váratlanul hullik az ölükbe. A Disznó sokszor olyan dolgokon rágódik, amelyek egyáltalán nem jelentenek gondot. Gyűlöli a veszekedést, inkább mindent magába fojt. A Disznók érzékenyek és kissé félénkek. Félnek a szenvedélyektől, a mindent elsöprő szerelemtől. De mégis erre vágynak. A Disznók hűségesek, őszinték és türelmesek. De gyakran ijesztően naivak, gondtalanok, könnyen elengedik magukat. Igazi életművészek. Értenek ahhoz, hogy az elveszett helyzetekből is kihozzanak valamit. Nagy adag életbölcsességgel rendelkeznek. Tudják élvezni az élet szépségét, örülni apró dolgoknak is. Hibájuk, hogy nem képesek a kompromisszumra. A Disznók szívesen végeznek alkotó munkákat, és csodálatra méltó eredményeket érnek el. A Disznók a nyilvánosság előtt félénkek, de ezt nem szívesen vallják be, de a kicsapongásra való hajlamukat sem.